Klubtörténet
A Chelsea Football Clubot 1905.március 14-én alapították a Rising Sun Pubban (ma: The Greene Room), a Fulham Roadon, a mai stadion bejáratával szemben. A Chelsea a Stamford Bridge-en játszotta hazai mérkőzéseit, mely addig atlétikai pályaként funkcionált.
A hatvanas években alakult ki az a stílusos, elegáns focit játszó csapat, mely a hetvenes években ért fel a csúcsra. Ekkoriban igazi felkapott sztárcsapat volt a Chelsea, remek játékosokkal. Ezt az időszakot, az 1964-1972 közötti éveket tartjuk a klub aranykorának.1967-ben ismét bejutottunk az FA Kupa fináléjába, de ezúttal a Tottenham túl nagy falatnak bizonyult. 1970-ben azonban végre sikerült megszerezni a hőn áhított trófeát. A Chelsea ekkor vált hagyományosan jól szereplő kupacsapattá, ugyanis 1971-ben megnyertük a klub fennállásának első európai kupáját is.
Azonban a klubvezetést megszédítette a hirtelen jött siker. A Stamford Bridge-et teljesen fedett, modern arénává akarták átépíteni, azonban a pénz szép lassan elfogyott. A Chelsea kénytelen volt megválni legjobbjaitól, és a sikercsapat nagyon hamar szétszéledt. A stadionból mindössze az East Stand készült el – amely egyébként a mai arénának is része -, így az elszámított költségvetés teljesen tönkretette a klubot. Se csapat, se (új) stadion… Az eladósodott Chelsea stadionját egy ingatlanfejlesztő-iroda vásárolta meg.
Ebben a közel sem biztató helyzetben tűnt fel a klub megmentője, Ken Bates, aki 1985-ben vásárolta meg a klubot, 1 fontért! Az új elnök harcba szállt a stadion tulajdonjogáért, és 1992-ben végleg vissza is szerezte azt. 1993 nyara fordulópontnak tekinthető a klub újkori történelmében - ekkor érkezett a csapathoz edzőként Glenn Hoddle. 1996 nyarán Hoddle elvállalja az angol válogatott irányítását, és az edzői teendőket Gullit veszi át.
Ruud Gullit első lépésként leigazolta a friss BEK-győztes Gianluca Viallit a Juventustól, így már két nemzetközi sztárja volt a csapatnak. A holland mester első szezonjában (1996/97) rögtön meg is nyerte az FA Kupát – a Middlesbrough ellen 2-0-ra nyertünk -, így ő lett az első külföldi menedzser, aki begyűjtötte a rangos angol trófeát! 25 év után ez volt a klub első kupagyőzelme!
1998 februárjában azonban váratlanul menesztették Gullitot - állítólag problémák voltak közte és a klubvezetés között -, és Vialli ült le a kispadra, játékos-menedzserként. Az olasz folytatta a megkezdett munkát, és már ő emelhette a magasba 1998 tavaszán a Liga Kupát és a KEK-et is. Alig telt el pár forduló a 2000/01-es szezonból, amikor menesztették a kopasz edzőt. A hivatalos indoklás szerint elveszítette a játékosok bizalmát. Vialli közismerten jóban volt a játékosokkal, és talán épp a túlzott "haverkodás" okozta a vesztét...
Ekkor érkezett a klubhoz az olasz Claudio Ranieri, aki korábban olasz és spanyol csapatoknál dolgozott. A szimpatikus mester négy évet töltött a Chelsea-nél, és bár nem sikerült trófeákat nyernie, sikerült megszerettetnie magát a szurkolókkal.
A kétezres évek elejére a klub a folyamatos túlköltekezés miatt közel 80 millió fontos adósságot halmozott fel. A külföldi sztárok fizetése, a stadionépítés és az aréna mellé épített hotel fenntartása komoly pénzt igényelt. (Jellemző példa, hogy a "nagybevásárlásról" híres Chelsea 2002 nyarán egyetlen játékost igazolt, és őt is ingyen.) Még Ranieri edzőssége alatt, 2003 nyarán vásárolta meg a klubot egy orosz milliárdos, Roman Abramovich. Érkezésével egy csapásra megoldódtak a problémák, és az adósság törlesztése mellett számos új sztárjátékost is igazoltunk. 2004 nyarán Ranierit menesztették, és az elmúlt években feltűnt, friss BL-győztes portugál José Mourinho ült le a kispadra.
A "légiós-Chelsea" képe már a múlté, hiszen az alapemberek között számos brit játékos szerepel; a csapatkapitány Terry, Bridge, Lampard, Cole, Duff. |